Giurgiu Daniel pap lesz

A szatmárnémeti Székesegyházban, július 6-án, szombaton, 11 órától Barta Barnabás növendéket diakónussá, Giurgiu Daniel diakónust pedig pappá szenteli Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök. A közelgő esemény előtt Giurgiu Daniel diakónust kérdeztük.

Riporter: Kérem röviden mutatkozzon be: hol született, hol végezte tanulmányait, mit mondana el magáról, a személyéről?

Giurgiu Daniel: 1986 április 29-én születtem Nagybányán, tanulmányaimat ott kezdtem,  majd 2001-ben felvételt nyertem a bákói Szent József Teológiai Líceumba. A kisszeminárium elvégzése után és az érettségi megszerzésével folytattam a megkezdett utat. Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök engedélyével a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetbe felvételiztem, és voltam a Szatmári Egyházmegye szeminaristája. Az első két év elvégzése után a Püspök atya Magyarországra küldött, hogy a tanulmányaimat a váci Borromeó Szent Károly szemináriumban folytassam, valamint a magyar nyelv ismereteimet elmélyítsem. Nagyszerű embereket ismerhettem ott meg, akikhez szép élmények kötnek, akiktől sokat tanulhattam. Ezt követően tértem vissza Gyulafehérvárra ahol idén végeztem, teológiai szakdiplomát szerezve a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, valamint a római Pápai Lateráni Egyetem részéről. Elmondhatom magamról, hogy a Jóisten egy nyugodt, türelmes, békés jellemmel ajándékozott meg, valamint a megfelelő intelligenciával, hogy a fejlődésemhez szükséges ismereteimet bővíthessem.

Mikor érzett először meghívást a papságra?

Hivatásom története nem természetfeletti meghívással kezdődött, sokkal inkább mondhatom, hogy a papi hivatás gyermekkoromtól kezdődően itatott át. Egyre tisztábbá és világosabbá vált számomra, fejlődött és növekedett bennem, hogy pap akarok lenni. Négy éves koromtól kezdve ministráltam a Szent Miklós - sokan Szent Antal-ként ismerik - templomban. Annyira megszerettem a templomot és a ministrálást, hogy az óvodából is minden nap elkéredzkedtem egy órával hamarabb, hogy elmehessek a szentmisére.  Olyan erősen vonzott a papi élet, hogy még a szobámban is kialakítottam egy kis "kápolnát" ahol "szentmiséket tartottam", a szomszédok pedig ministráltak. Nagyon szerettem a hittanórákat is mind a templomban, mind pedig az iskolában - hamar megjegyeztem amit a pap bácsi vagy a tanárok tanítottak a hitről, vallásról.

Mit jelent számára a papi hivatás, milyen előképe van a papságról?

A papi hivatás számomra első sorban nagy ajándék Istentől, amit úgy érzem, sosem tudok eléggé megköszönni. A papot emberek között jelen levő emberként látom - meghívott és kiválasztott, Istennek ajánlott élettel. A pap az a személy, aki embertársai mellett van az örömökben és a bánatban is, az ünnep pillanataiban, de a nehéz helyzetekben is, amikor a fájdalom megpróbál. Ő az, aki újból meggyújtja a remény lángját, és mutatja az utat Isten felé. A pap Isten szolgája, de az embereké is, és ebben az odaadásban megtalálja boldogságát. Olyan személy, aki mellett felfedezheted és megélheted a tiszta lélekből forrásozó boldogságot. Nem utolsó sorban pedig a pap az a személy, aki Isten kegyelméből bemutatja a legszentebb áldozatot és kezében a kenyér és a bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé, amit aztán a lelkünk eledeleként magunkhoz veszünk.

Volt-e olyan papi-, egyházi személy, aki mély benyomást tett Önre életpéldájával, tanúságtételével, és esetleg segítette a pálya megválasztásában?

A Mindenható erre a részletre is odafigyelt. Már határozottan kijelenthetem, látom, érzem, ahogy alkotása jelen van az emberek között. Amikor elkezdtem ministrálni Heinrich Ferenc atya misézett abban a templomban. Az ő példája, ahogy beszélt, ahogy viselkedett, Isten kegyelme és áldása, amivel őt felruházta nagy hatással volt rám. Egyszerűen megszerettette velem a templomot. Heinrich atyával előfordult, hogy egy vasárnapon öt különböző helyen is szentmisén vettem részt. Elmondhatom, hogy nagyrészt az ő érdeme, hogy eljutottam eddig. Nem feledkezhetem meg ugyanakkor a nővérekről sem, akiknek a szomszédságában laktam, és akiktől sokat tanultam a vallásról, de az életről is. Ugyanúgy pedig annyi és annyi pap és szerzetes, akik segítettek és segítenek ma is, a közösségem hívei, akiknek ezúton is meg szeretném köszönni.

Hogyan tekint vissza a teológiai évekre?

A szemináriumi évekre úgy tekintek, mint szép és gyümölcsöző időre. Ott nyílt alkalom arra, hogy egyre jobban megismerjem önmagam, hogy emberi és spirituális szempontból fejlődjek, de arra is, hogy jobban megértsem azt a kegyelmi ajándékot, amit kaptam: a meghívást a papságra. Elmélyíthettem kapcsolatomat Istennel, és megerősödhettem hivatásomban. Teológiai tanulmányaim lehetőséget adtak rá, hogy mélyre haladjak a Jóisten megismerésében, az egyházi tanokban. Tisztelettel adózom a tanáraim és szemináriumi elöljáróim odaadásáért és türelméért, amivel segítettek, vezettek. Szeminarista társaim barátsága és kollegialitása mindig örömforrás volt számomra. Imádkozom, hogy a Jóisten áldja meg őket és vezesse egész életükben.

Hamarosan pappá szentelik. Milyen érzésekkel áll ennek elébe?

Tekintve eddigi életemet, nem tudom nem észrevenni benne Isten alkotását,  gondviselését és szeretetét, amivel vezet. Igent mondtam meghívásának, a vele való személyes kapcsolat megerősít utamon, ahogy az ima is, és a tudat, hogy neki ajándékoztam magam, rá hagyatkoztam. Nincs annál szebb, mint érezni az Ő tiszta, feltétel nélküli szeretetét, amivel meglátogat, élni a kegyelmében, a jelenlétében - békével tölt el, és örömtől sugárzóvá tesz. Ahogy megízleltem ezt a szeretetet - ami valóban egy belső erő -, éreztem, hogy nem fordulhatok vissza, éreztem, hogy új élet kezdődött meg számomra.

Nagyon várom a pillanatot, hogy pappá szenteljenek. De tisztában vagyok azzal is, hogy nem vagyok méltó ilyen nagy ajándékra a Jóistentől. A kezeibe helyezem magam, mert az iszap is, amellyel Jézus meggyógyította a vakot - ha emlékezünk az evangéliumi részletre - látszatra nem tűnt fontosnak, de Jézus kezében csodára volt képes. Szeretnék minél hasznosabb eszköz lenni a világban alkotó Isten kezében. Egy olyan eszköz, melyen keresztül közvetíti az általunk hordozott szeretetét.

Mit vár a papságtól, milyen pap szeretne lenni?

A papság által szeretnék minél több embert Isten megismerésére, minél több lelket az üdvösség felé vezetni. Köszönöm a Jóistennek a meghívást, és azt, hogy segített, eddig a pontig eljutni. Kérem továbbra is a kegyelmét és az áldását, hogy olyan pap legyek, amilyennek Ő akar, hogy alkosson általam, hogy az akaratát teljesítsem, hogy mindig hű legyek hozzá.

Ön szerint hogyan, mivel kell egy pap Krisztus megjelenítője legyen az emberek között?

Ahogy említettem, a papot emberek között élő embernek látom, meghívott és kiválasztott, Istennek ajánlott. A pap az a személy, aki az emberek mellett van, értük van, mondhatnám: Krisztushoz hasonlóan híd Isten és ember között. Szolgálata által, életpéldája által, hite és megszentelt élete által mutatja másoknak: létezik Isten, Ő mindenkinek a javát és az üdvösségét akarja.